Amontillado hordója
Edgar Allan Poe által kiadott 1847
Fortunato ezer sérülését a lehető legjobban viseltem, de amikor sértésre merészkedett, bosszút álltam. Te, aki annyira jól ismeri a lelkem természetét, nem fogja feltételezni, hogy ez fenyegetést jelentett. Végül megbosszulnának; ez egy pont volt, határozottan, rendezett-de a nagyon határozottság, amellyel megoldódott, kizárta a kockázat gondolatát. Nem csak büntetni, hanem büntetlenül Büntetni is kell., A hiba nem derül ki, amikor a megtorlás meghaladja a redresser-t. Ugyanilyen hangsúlytalan, amikor a bosszúálló nem érzi magát olyannak, aki rosszat tett. Meg kell érteni, hogy sem szó, sem tett nem adtam Fortunato okot arra, hogy kétségbe vonjam a jó akaratomat. Folytattam, ahogy én is mosolyogni az arcán, és nem vette észre, hogy az én mosoly most volt Athe gondolat, hogy ő immolation.
gyenge pontja volt-ez a Fortunato -, bár más tekintetben tiszteletben tartott ember volt, sőt félt. Büszke volt a bor iránti ismeretére., Kevés olasznak van igazi virtuóz szelleme. A legtöbb esetben a lelkesedésüket azért fogadják el, hogy megfeleljenek az időnek és a lehetőségnek, hogy a brit és osztrák milliomosokra kényszerítsék a csalást. A festészetben és a gemmaryben Fortunato, akárcsak honfitársai, kuruzsló volt, de a régi borok esetében őszinte volt. Ebben a tekintetben nem különböztem tőle anyagilag; – én magam is ügyes voltam az olasz szőlészetekben, és nagyrészt vásároltam, amikor csak tudtam. Alkonyatról volt szó, egy este a karneváli szezon legfőbb őrülete alatt, hogy találkoztam a barátommal., Túlzott melegséggel fogadott, mert sokat ivott. A férfi tarka volt. Szorosan illeszkedő, partiszerű csíkos ruhája volt, fejét a kúpos sapka és a harangok borították. Annyira örültem, hogy láttam, hogy azt hittem, soha nem kellett volna csinálnom a kezét. Azt mondtam neki: “kedves Fortunato, szerencsére találkoztál. Milyen figyelemre méltóan jól keres-nap. De kaptam egy pipe, hogy mi halad Amontillado, és vannak kétségeim.”
” hogyan? mondta. “Amontillado, egy cső? Lehetetlen! És a karnevál közepén!,”- Kétségeim vannak-feleltem -, és elég buta voltam ahhoz, hogy a teljes Amontillado árat megfizessem anélkül, hogy konzultáltam volna veled az ügyben. Nem találtalak meg, és féltem, hogy elveszítelek egy alkut.””Amontillado!””Kétségeim vannak.””Amontillado!””És ki kell elégítenem őket.””Amontillado!””Ahogy jegyesek vagytok, úton vagyok Luchresi felé. Ha valakinek kritikus fordulata van, az ő. Azt fogja mondani … ” “Luchresi nem tudja elmondani Amontillado-nak Sherry-től.””És mégis néhány bolondnak megvan, hogy az ízlése megegyezik a sajátoddal. “Gyere, menjünk.””Hová?””A boltozataidhoz.,””Barátom, nem; nem kényszerítem a jó természetedet. Úgy látom, eljegyezték egymást. Luchresi – “” nincs eljegyzésem; – gyere.””Barátom, nem. Ez nem az elkötelezettség,hanem a súlyos hideg, amellyel látom, hogy szenved. A boltívek elviselhetetlenül nedvesek. Nitrével vannak bevonva.””Mindazonáltal menjünk el. A hideg csupán semmi. Amontillado! Kényszerítettek. Ami Luchresi-t illeti, nem tudja megkülönböztetni Sherry-t Amontilladótól.,”Így szólván, Fortunato megszállt a karomtól; és fekete selyem maszkot öltve, és egy roquelaire-t rajzolva a személyemről, szenvedtem tőle, hogy siessen a palazzómhoz.
otthon nem voltak kísérők; elmenekültek, hogy boldoguljanak az idő tiszteletére. Azt mondtam nekik, hogy reggelig nem térhetek vissza, és kifejezett parancsot adtam nekik, hogy ne keveredjenek a házból. Ezek a megrendelések elegendőek voltak, jól tudtam, hogy biztosítsák azonnali eltűnésüket, egy és minden, amint hátat fordítottak., Vettem a sconces két flambeaux, és ad egy Fortunato, meghajolt neki több lakosztályban szobák a boltív, hogy vezetett be a boltívek. Elhaladtam egy hosszú, kanyargós lépcsőn, kérve őt, hogy legyen óvatos, ahogy követte. A süllyedés lábához érkeztünk, és együtt álltunk a Montresors katakombáinak nedves talaján. A barátom járása bizonytalan volt, és a harangok a sapkáján csilingeltek, ahogy sétált. “A cső” – mondta. – Még messzebb van-mondtam -, de figyeld meg a fehér hálómunkát, amely e barlangfalakból csillog.,”Felém fordult, és két filmes gömbömmel nézett körül, amelyek lepárolták a mérgezéses rheumot.
“igyál”, mondtam, bemutatva neki a bort. A szájához emelte egy póréhagymával. Megállt, és bizalmasan bólintott hozzám, miközben csengettek a harangjai. – Iszom-mondta-az eltemetteknek, akik körülöttünk nyugszanak.””És én a hosszú életedre.”Ismét megragadta a karomat, és folytattuk. “Ezek a boltívek-mondta-kiterjedtek.- A Montresors-feleltem-nagyszerű és sok család volt.””Elfelejtettem a karjaidat.,””Egy hatalmas emberi láb d” vagy, egy mező azúrkék; a láb szétzúzza a kígyó féktelen, akinek agyarait imbedded a sarok.””És a mottó?””Nemo me impune lacessit.””Jó!”azt mondta. A bor csillogott a szemében, és csengettek a harangok. A saját képzeletem melegedett a Medoc-val. A rakott csontvázak hosszú falain haladtunk át, hordókkal és lyukasztókkal keveredve, a katakombák legbelső mélyedéseibe. Ismét megálltam, és ezúttal bátorkodtam megragadni Fortunato-t egy karral a könyök felett.
a kripta legtávolabbi végén egy másik kevésbé tágas volt., Falai emberi maradványokkal voltak bélelve, a boltozat fölé rakva, a párizsi nagy katakombák divatjában. Ennek a belső kriptának három oldalát még mindig ilyen módon díszítették. A negyedik oldalról a csontokat ledobták, és szabadon feküdtek a földre, egy bizonyos méretű halmot alkotva. A csontok elmozdításával így kitett falon belül egy csendes belső kriptát vagy mélyedést érzékeltünk, körülbelül négy láb mélységben, három szélességben, hat vagy hét magasságban., Úgy tűnt, hogy önmagában nem különös célra építették, hanem csupán a katakombák tetőjének két hatalmas támasza közötti intervallumot képezte,amelyet a szilárd gránit egyik körülhatárolt fala támasztott.
hiábavaló volt, hogy Fortunato, felemelve unalmas fáklyáját, megpróbált bejutni a mélyedés mélyébe. Megszűnését a gyenge fény nem tette lehetővé számunkra, hogy. – Folytassa-mondtam -, Itt van az Amontillado. Ami Luchresi-t illeti – “tudatlan” – félbeszakította a barátom, miközben bizonytalanul előre lépett, miközben azonnal a sarkában követtem., Résnyire, és egy pillanatra a fülke végéhez ért, és a sziklánál fogva találta meg a haladást, értetlenül állt. Még egy pillanat és a gránitba vittem. A felszínén két vaskapocs volt, egymástól távol, körülbelül két láb, vízszintesen. Az egyikből egy rövid lánc, a másikból egy lakat függött. Dobás a linkeket a derekát, ez volt, de a munka néhány másodpercig, hogy biztosítsa azt. Túlságosan megdöbbent, hogy ellenálljon. A kulcs visszavonásával visszaléptem a mélyedésből., – Adja át a kezét – mondtam – a fal felett; nem tud segíteni a nitré érzésében. Valójában nagyon nedves. Még egyszer hadd könyörögjek, hogy térj vissza. Nem? Akkor el kell hagynom téged. De először meg kell adnom neked az összes kis figyelmet a hatalmamban.””Az Amontillado!”ejakulált a barátom, még nem épült fel a megdöbbenéséből. – Igaz – válaszoltam – az Amontillado.”
ahogy ezeket a szavakat mondtam, elfoglaltam magam a csonthalmok között, amelyekről korábban beszéltem. Eldobva őket, hamarosan felfedeztem egy mennyiségű építőkövet és habarcsot., Ezekkel az anyagokkal a simító segítségével erőteljesen elkezdtem falazni a fülke bejáratát. Alig fektettem le a falazat első szintjét, amikor rájöttem, hogy Fortunato mérgezése nagy mértékben elhasználódott. A legkorábbi utalás volt erre egy alacsony nyögés kiáltás a mélyedés. Nem egy részeg ember sírása volt. Aztán hosszú és makacs csend volt. Letettem a második szintet, a harmadikat és a negyediket, és meghallottam a lánc dühöngését., A zaj néhány percig tartott, mely alatt, hogy még nagyobb megelégedéssel hallgassak rá, abbahagytam a munkámat, és leültem a csontokra. Amikor végre alábbhagyott a szorítás, folytattam a simítót, és megszakítás nélkül fejeztem be az ötödik, a hatodik és a hetedik szintet. A fal már majdnem egy szinten volt a mellemmel. Ismét megálltam, és a mason-munka fölött tartva a flambeaux-t, néhány gyenge sugarat dobtam a belső alakra. Úgy tűnt, hogy a láncos alak torkából hirtelen felszakadt hangos és remegő sikolyok sorozata hevesen hátráltat., Egy rövid pillanatig haboztam, remegtem. Unsheathing én rapier, elkezdtem tapogatózni vele a szünet; de a gondolat, hogy egy pillanat megnyugtatott. A katakombák szilárd anyagára tettem a kezem, és elégedettnek éreztem magam. Újra nekimentem a falnak; válaszoltam annak a kiáltására, aki kiabált. Visszatükröződtem, segítettem, túlszárnyaltam őket térfogatban és erőben. Én tettem ezt,és a clamourer tovább nőtt.
most éjfél volt, és a feladatom a végéhez közeledett. Befejeztem a nyolcadik, a kilencedik és a tizedik szintet., Befejeztem az utolsó és a tizenegyedik rész egy részét; csak egyetlen kő maradt, amelyet fel kell szerelni és be kell vakolni. Küzdöttem a súlyával; részben a rendeltetésszerű helyzetbe helyeztem. De most jött ki a fülke egy alacsony nevetés, hogy emelt a szőrszálakat a fejemre. Ezt egy szomorú hang követte, amelyet nehezen tudtam felismerni, mint a nemes Fortunato.